Szürethez közeledve
Akárhogy is nézzük, lassan itt a szüret. Most még ellenőrizzük a gépeket, szervizeljük őket, ha szükséges. A szőlő teljesen behozta a tavaszi lemaradást, gyönyörűek a fürtök, pedig a jégeső idén minket is elért.
Nem szoktunk panaszkodni, de a június 25-i jegverést azért megéreztük. A viszi területünket kapta telibe, eddig ekkora egybefüggő részt még nem vert el korábban. A leveleket eléggé megtépte, talán a fele elveszett, de próbáljuk a jó oldalát nézni: a fürtöket alig érte jég, bőven 10% alatt van a sérülés. Ebben a korai fázisban a sérült bogyók egyszerűen leszáradnak, és a többi bogyó jobban tud majd növekedni. Mivel rövidcsapos metszést folytatunk, ezért a jégverés a jövő évi termést sem befolyásolta vészesen.
Az elmúlt időszak esőzései végre lehetővé tették, hogy rendesen tudjunk talajmunkát végezni. Annyira kellett már ez a csapadék, szinte szivacsként nyelte el a vizet a föld, talán az utolsó pillanatban érkezett, külön szerencse, hogy több hullámban esett, így szépen le tudott mélyre szivárogni.
Úgy látom, hogy behozta a tavaszi lemaradását a szőlő, nagyjából normális szüreti menetrenddel tervezek. A fürtszám talán valamivel alacsonyabb, mint tavaly, viszont a bogyók mérete nagyobb, így a 2020-as mennyiséggel számolunk idén. Az elmúlt évek tapasztalatát figyelembe véve idén a pezsgőnek szánt chardonnay nyitja nagy valószínűséggel a szüretet, utána szedjük csak az Irsait. A pezsgőnél belép majd egy új pinot-ültetvény: magasan található, keleti fekvésű terület, ami ideális a pinot-nak. A borvidék egyik legjobb fehérboros területére telepített pinot noir ideális pezsgőalap lehet.
A mostani szüret menetrendjét Ferkóval közösen állítjuk össze, az ő külföldi tapasztalatait beépítjük a pince életébe. Megléptünk pár technológiai fejlesztést, megérkezett a rázóállvány a pezsgőkészítéshez, érkezik a koronazáró és egy hatfejes ellennyomásos töltő, amit az összes buborékos borunknál tudunk majd használni. Emellett vásároltunk egy új keverőszárat, amivel a mustülepítést tudjuk magasabb minőségben végezni.
Ferkó közben folyamatosan tanul. Nemrégiben bátyjával, Bendivel együtt elvégezte a WSET felsőfokot. Mellette komolyan ráfeküdt a francianyelv-tanulásra. Rengeteget kóstol, bírált a Balatoni Borok Versenyén, a Vinagorán. Keresi az új megoldásokat, melyekkel még magasabb szintre tudjuk emelni a tisztaságot a pincében. Sok apróság van, amivel levesz terhet a vállamról, legyen szó egy hollander vagy egy új tömlő megrendeléséről. Úgy látom, a műszaki dolgokhoz is jó érzéke van, ha valami megáll, most már életre tudja kelteni.
Egy új Bujdosóval bővült a család: Levi megnősült, a felesége, Dominika mostantól hivatalosan is családtag. Ősszel pedig tovább bővülünk, hiszen érkezik a legifjabb Bujdosó, a kisfiuk, Zétény.
A 2021-es Kékszalag nem kerül az emlékezetes versenyek közé, nem fejeztük be a versenyt. Gyenge szélben a Pannónia szenved, mi pedig vitorlázni szeretünk, nem a szélre várni, így Keszthely után hazacsorogtunk.