Szeretném megkapni a pince havi hírlevelét újdonságokkal, egyedi akciókkal:
  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.
  • A "Feliratkozás" gomb megnyomásával elfogadja az Adatvédelmi szabályzatunkat és hozzájárul személyes adatai kezeléséhez.
25.000 Ft feletti rendelésnél a szállítás ingyenes!
Bujdosó Pincészet
Milyen a 2018-as évjárat?

Milyen a 2018-as évjárat?

Egy borász akkor nyugszik meg igazán, amikor az összes szőlő bekerül a pincébe. Ilyenkor az erjedésben lévő és a már kierjedt borok sokat mutatnak meg az évjáratból. Ezeket kóstolva végiggondoltam az évünket, az időjárást, az év közbeni egyéb munkákat, a nehéz és az örömteli pillanatokat.

Enyhén indult az év, majd a februári „meleg” idő után márciusban újra hógolyóztunk. A hideg miatt pár fajtánál a termésmennyiség alacsonyabb lett, de szerencsére a fagykárok elkerültek minket. Ezek után áprilisban megérkezett a nyár, a májusi virágzás pedig már előrevetítette a korai szüretet. Július elején volt két hét, amikor közel sem volt strandidő, a mindennapos eső adott egy kis extra munkát nekünk, de ezzel együtt növényvédelmi szempontból könnyű évünk volt – ahogy a Papa mondta: idén akár vízzel is permetezhettünk volna. A nyári szárazságban izgultunk a 2 éves, fiatal ültetvényeink miatt, de jól teljesítettek, szép termést hoztak.

A Kokas-hegyen előzetes talajvizsgálat alapján kifejezetten erre a típusra szelektált, francia merlot-klónt telepítettünk tavasszal. A műszaki fejlesztés jegyében beszereztünk egy olyan szőlőművelő eszközt a birtokra, ami a fiatal ültetvényeinket is képes gyommentesen tartani. Újabb lépést tettünk az ökológiai művelés irányába, ezzel teljesen ki tudjuk váltani a vegyszeres gyomirtást.

Az összességében meleg és száraz nyárnak köszönhetően gyorsan ért a szőlő, augusztus 1-jén kánikulában kezdtük meg a szüretet az Irsaival. Egyből utána következtek sorban a fiatal ültetvények: zenit, zöld veltelini, olasz- és rajnai rizling. Az idei szüret nehézségét az összecsúszó érések mellett a szüret alatti építkezés adta, ahogy a múlt hónapban meséltem, ez sok fejtörést okozott.

A friss borokat kóstolva látszik már, hogy sikerült az alkoholokat optimális szinten tartani, míg egyes fajtáknál, így a szürkebarátnál és a veltelininél a savra figyeltünk még jobban oda.

A kék szőlők tavasszal gyengébbnek mutatták magukat, alacsonyabb volt a fürtszám, emiatt óvatosan válogattunk. A szeptember eleji 100 mm eső után kiteltek a bogyók, és szerencsére szép, száraz idő következett, így a botritisz nem jelentett veszélyt. A merlot hozta magát, a Kokas olyan jó tápanyag-ellátottságú, hogy még most, októberben is szép zöld a lombfal. Idén főleg a fürtválogatásról tanultunk, gazdag talajon komolyan bele kell nyúlni, a korai hajtásválogatás ilyen területeken jó eszköz. A kék szőlőknél a szellős lombfal és a leválogatott ültetvény kulcsfontosságú volt, így volt idejük szépen beérni.

A szüret végére már csak a cabernet sauvignon volt kérdés, szeptember végére szép, barna volt a mag, 20-21-es mustfok mellett. Október elejére bizonytalan időt mondtak, így nem kockáztattunk tovább, leszedtük, amit jó döntésnek látunk. A merlot és a kékfrankos már kierjedt, ezeket préseljük már, október 23-ra mindennel végzünk.

blog_18oktober_bogyok

Az idei év több fajtának kedvezett, a szeptember eleji eső, majd az utána következő száraz idő miatt a muscat lunel szépen töppedt és botritizálódott, komoly alapanyagot szedtünk, Aranyhíd színvonalú bor lehet belőle. Szépen alakul a rajnai rizling, már 3 hete egyenletesen erjed, benne van a dűlős tétel lehetősége. Beával beszéltük, hogy ez a sauvignon blanc éve, bomba lett idén, kerekebb és számomra kedvesebb, mint a 17-es volt.

Szerencse, hogy a Murcifesztiválra félretettem egy kis vörös mustot, a rendezvény tervezésekor fel sem merült, hogy ilyen korán végzünk majd a szürettel.

Végéhez ért a vitorlásszezon, a hétvégén pakoljuk el a hajót. A Szüreti regattát és a Pempő kupát megnyertük, ezzel gyűjtöttünk két aranyérmet a korábbi ezüstök mellé, így jó szájízzel zárjuk az idényt.

Bujdosó Feri

2018. október 12.

FIGYELEM

18 éven alattiak számára tilos az alkohol fogyasztás Magyarországon.