Habzsidőzsi és szezonzárás
Pénteken egy különleges rekordkísérletnek voltunk Beával aktív résztvevői a Symbolban.
62 féle süteményből készítettek 10000 falatot, amihez 30 borász kínálta 60 féle borából a 10000 kortyot. Nagyon igyekeztem, imádom a sütiket, ahogy a bort is, de kb. 30 körül olyan szinten telítődtem, hogy már csak bámultam a finomabbnál finomabb falatokat és a hozzájuk párosított borokat, egyszerűen nem fért több belém. A mi sütink a Siroccóhoz a mákos szilvásgombóc volt.
Vasárnap befejeztük Zsiguval a 2013-as vitorlás évadot. Gyönyörű időben vitorláztunk át a Pannóniával és Vili barátunkkal Balatonszemesre. Mivel remek északnyugati szél fújt, először átmentünk Szepezdre, ami számomra a legszebb északi parti település a vízről nézve. A három hófehér templomtorony még a november végi, szürkésebb árnyalatú fényekben is vonzza az ember tekintetét. Megígérem, hogy jövőre készítek róla pár képet.
Mára aztán megérkezett a tél a Balcsira viharos északi széllel együtt. Apuval az utolsó pillanatban elpótoltuk a rádi birtokon tavaly telepített diósunkat. Szerencsére csak 5 fát kellett ültetni. Alig várjuk hogy végre saját diótermésből készítsük egyik kedvenc csemegénket: a dióolajat.

