Toszkánából jelentjük

Többször szóba került az elmúlt időszakban, hogy Ferkó fiam szakmai gyakorlatát Toszkánában töltötte. Úgy gondolom, olyan érdekes tapasztalatokkal gazdagodott, amiről érdemes lehet ilyen formában is beszámolni.

Át is adom a szót neki, hogy meséljen kicsit az olasz élményeiről.

A szőlő gyerekkoromtól fogva fontos szerepet tölt be az életemben, gyakran jártunk apával és Feri papával a szőlőbe, hétvégente pedig sokszor a pincében segítettünk, hogy jobban belelássunk a munkákba. Finoman terelgettek ebbe az irányba, de én magamtól is azt éreztem, hogy érdekel a dolog, szívesen foglalkoznék komolyabban a szőlővel, borral. A középiskola után így a Szent István Egyetem szőlész-borász szakán kötöttem ki, ott kezdtem még jobban a témában elmerülni. Eleinte még a sport is fontos szerepet játszott az életemben, de egy szerencsétlen sérülés után csak a bor maradt.

Az egyetem harmadik évében gondoltam egy merészet, és belevágtam a szakmai gyakorlatom megszervezésébe, mégpedig Olaszországba. Úgy voltam vele, hogy nem csak letudni szeretném a kötelező feladatot, hanem valódi ismereteket szeretnék szerezni. Közel félévnyi levelezés után sikerült megszervezni az utat, az indulásig alig akartam elhinni, hogy összejött. Kis problémának csak az tűnt, hogy azzal a feltétellel fogadtak: olaszul kell beszélnem. Az utazás előtti nyár így nyelvtanulással telt, három hónap intenzív tanulással sikerült felhozni az olaszomat.

A Chianti Classico régió déli részére, a San Leoninóhoz sikerült bekerülnöm, ami az egyik legbefolyásosabb olasz csoport pincéje, összesen Toszkánában és északon is 3-3 pincéjük van. Nagyjából 50 hektáron gazdálkodnak ott, ennek 95%-án sangiovesével foglalkoznak. Az első héten nagyjából megismertem a pincét, ahol egy olasz társsal, Paolóval dolgoztam, hamar megtaláltuk a közös hangot, jó cimborám lett a végére.

Az elején akadozott kicsit még az olaszom, párszor a Google-fordító segített ki, de hamar belejöttem. Az első héten a próbaszüret volt a feladatom, majd a mintákat kellett laborba vinnem. A sangiovesével találkoztam már korábban, de komoly ismereteim nem voltak a fajtával kapcsolatban. Az ültetvényeket látva értettem meg, hogy miért ezzel a fajtával foglalkoznak kiemelten: jól alkalmazkodott a meredek, köves területekhez és a klímához, a világfajtákhoz képest sokkal szebb termést hozott.

Itthon is sok mindenre figyelünk a próbaszüret vizsgálatakor, de meglepett, hogy az olaszok mennyire alaposak ebben, az aminosavaktól a polifenolokig sok olyan tulajdonságot vizsgáltak, amikre mi kisebb hangsúlyt fektetünk. Mivel a 2018-as nem volt kiemelkedő évjárat, ezért extrán fontos volt, hogy tökéletes állapotú szőlő kerüljön be a pincébe. A terület nagy részét kombájnnal szedték, csak a meredek részeken szüreteltek kézzel.

Korábban voltak előítéleteim az olaszok lazaságával kapcsolatban, de ezeket felülírták a tapasztalataim. Nagyon profin dolgoztak mindenhol, hihetetlen maximalistán álltak hozzá a munkához, leginkább a tisztasághoz. Például az erjedő tételeket minden nap végén extra szén-dioxiddal „zártuk le”, ezzel is védve őket.

Ők 20-24 napig hagyják együtt az erjedő bort a törköllyel, ez nagy különbség az itthon megszokotthoz képest. Minden reggel mértük a cukorfogyást, és annak függvényében végeztük aznap a tennivalókat. Az egyik fő feladatom a tartályok kevertetése volt, ezt körfejtéskor kézzel segítettük, hogy még tökéletesebb legyen a végeredmény.

Az erjedés végén jött a préselés, amit egy 40 éves mechanikus préssel végeztünk. A tartályok kiürítése és tisztítása is adott munkát jócskán, utána következett a fejtés, majd a tételeket minőség szerint kiválogattuk és hordóba raktuk. Amikor az újborokkal végeztünk, akkor belekóstoltam a szűrés és a palackozás folyamatába, ekkor már meg sem lepődtem azon, hogy mennyire figyelnek a higiéniára.

Meg voltak elégedve a munkámmal, ezért tovább maradhattam, egészen decemberig. Így hétvégenként utazgattam, kirándultam, hogy minél többet lássak, Pisától a legdélebbi pontjáig keresztül-kasul bejártam Toszkánát. Paolo többször meghívott magukhoz ebédre, ami náluk nem egy egyszerű déli étkezést jelent, sokkal inkább egy szertartást, több fogással, hozzájuk illő borokkal. A hangerő pedig tényleg olyan volt, mint amit a filmekből ismerünk, nagyon tetszett ez a hangulat. Belecsöppentem még egy olívaszüretbe is, egy speciális gereblyeféleséggel dolgoztunk, a munkámért cserébe pedig friss olajjal „fizettek”.

A következő szüretre visszatérek Toszkánába, a cégcsoport montalcinói pincéjénél kaptam lehetőséget. A terveim szerint 2 hónapot dolgozom még az itthoni diploma előtt, majd szeretnék egy szüretet végigdolgozni Új-Zélandon, hogy ellessem a sauvignon blanc titkát.

A mesterképzésen is gondolkozom, jó lenne Veronában tanulni, ez az egyik legnevesebb egyetem; az olasz nyelvtudás alapfeltétel, amivel most már egész jól állok.

Izgat, hogy itthon is részt vegyek a családi birtok életében, de még nem látom, hogy pontosan mikor lesz ez. Foglalkoztat, hogy lehetne megoldani nálunk a bioművelést – úgy gondolom, hogy megfelelő területen komoly lehetőségek vannak benne. Persze, ennek bizonyítása még rám vár…