Elérkezett az idei szüret!
Mozgalmas időszak vette kezdetét a héten, az elmúlt hetek pazar időjárásának köszönhetően szerdán megkezdtük az idei szüretet.
Idén is az Irsai Olivérrel kezdtünk, ennél a fajtánál már indokolt odafigyelni a szüreti időpontra, de például a sauvignon blanc még távolabb van ettől. Július közepe nem volt olyan meleg, ezért a középérésű fajtáktól számítva nagyjából sima korai menetrenddel számolok most.
A pezsgő alapborba szánt szőlőre külön odafigyelünk,a paraméterei alapján a, chardonnay és a pinot noir mai napon bekerül a pincébe, a királyleányka és a rajnai még „felkészül”. Elkészítjük az alapborokat és azok függvényében döntjük el, hogy mi kerül végül a palackba vagy palackokba, mert még az is elképzelhető, hogy több tétellel foglalkozunk. A legjobb végeredményt szeretnénk elérni, ezért nem határozzuk meg előre a házasítást, még sokat kell kísérleteznünk a pezsgő műfajban. Éppen a 2016-os széria tapasztalataiból látjuk, hogy már a pinot noirt is szedni kell.
Idén már nagyobb szerepet kap a fiatal kékfrankos ültetvényünk. Egy ideje szerettünk volna komolyabban foglalkozni a fajtával. Úgy vagyok vele, mint az olaszrizlinggel, 20 éve nem gondoltam volna, hogy ennyire beleásom magam. Igaz akkoriban a túlterhelt ültetvényekről nem készült olyan bor, ami meggyőzhetett volna. Azután született pár olyan kékfrankos, ami megváltoztatta a véleményem. Konyáriék Jánoshegyije volt az első, ahol fürtválogatást alkalmaztak és ez a végeredményen is érezhető volt.
Volt 6 hektár egybefüggő területünk a Borszérű dűlőben, ami szerintem ideális a kékfrankosnak, így ide telepítettük. Tavaly szüreteltünk róla először, a termés nagy része a rozéba került, persze kíváncsiságból készítettünk vöröset belőle. Legfeljebb másfél kilós terheléssel dolgoztunk, két hétig héjon erjedt acéltartályban, 5% került hordóba. Utóbbi kis számnak tűnik, de azért kell, mert szerintünk ennyi építi a bort, és így azt is megvizsgálhattuk, hogy viselkedik hordóban a kékfrankosunk. Két hordónyi készült, az egyiket megisszuk mi, a másik pedig belekerült az új borunkba, a Kalózba.
Azért neveztük Kalóznak, mert az egy nagyon kedves hajótípus, a családunknak is volt egy mahagóni fából. A mai napig nem nagyon van jobb kezdő hajó ennél, minden szélben el lehet vele hajózni és pont olyan megbízható, mint a kékfrankos.
A 2014-ben megálmodott, majd 2017-ben elnyert pályázatunk mostanra ért célegyenesbe, egy 4100 hektóliteres kapacitású erjesztőcsarnokot és egy 150 nm-es készáru raktárt építünk. Az alapozás már megvan, így a tartályok a helyükre kerülhettek, pont időben a szüretre, de azért pár ősz hajszálat köszönhetek az elmúlt heteknek. Az első ellenőrzéseken egyébként mindent rendben találtak, reményeink szerint idén októberben be tudjuk fejezni a hátralévő munkát.
Közben a vitorlás élet pezseg, a legfontosabb, hogy a Fehér Szalagot megnyertük, a Kékszalagon pedig másodikok lettünk saját kategóriánkban. A Fehér szalagon jól kezdtünk, sokáig élen voltunk, de Alsóörsnél leállt a szél, gyenge szélben pedig vannak nálunk jobbak. Utána viszont Siófokig utolértük őket, és végül egyetlen egytestű hajó volt előttünk, az osztályunkat pedig megnyertük.
A Kékszalag dilemmája az volt, hogy hol rajtoljunk. Mi dél mellett döntöttünk és mire kiderült, hogy ez nem nyerő, addigra már nem volt értelme változtatni. Kenesénél a 400. hely környékéről kezdtük meg a felzárkózást, Badacsonyig feljöttünk az első 30-ba. Folyamatosan komoly csatákat vívtunk, az ismétlődő szélcsendeken óriási koncentrációval verekedtük át magunkat. Összesen 20 órát töltöttünk a vízen és abszolút 25. helyen futottunk be. Az eredménnyel maximálisan elégedettek vagyunk, főleg a balszerencsés kezdés fényében.
Bujdosó Feri
