Furmint Photo

Jól szerepeltünk a borvidéki borversenyen

Idén is megtartottuk a borvidéki borversenyt a Dél-Balatonon, ahol nagy örömünkre igazán jól szerepeltek a boraink. Azért is tartom fontosnak, hogy nevezzek, mert látni szeretném, hol tartunk, mások megítélése alapján milyenek a boraink. Egy ideig ennek ellenére nem küldtem be bort – ez azután volt, hogy már sok aranyat és ezüstöt nyertünk –, úgy gondoltam, elég visszajelzés jött már az elmúlt években. Borvidéki elnökként viszont illik megmérettetnie magát az embernek a saját közösségében. Tíz borunkból végül négy aranyat, hat pedig ezüstérmet kapott, így mi lettünk a legeredményesebb pincészet is egyben. Az Ibituba, a Matacs, a Sextáns és a Zöld aranyérmes, míg a Sirocco, a Cirkáló, az Iránytű, a BalatonBor, a Kék és a Horgony ezüstérmes lett.

Azért sem maradtunk távol ettől a versenytől, mert nagyobb termelőként a Balatonlellei Borhéten csak olyan borokat kínálhatunk, amik itt arany- vagy ezüstérmet nyertek. Idén a besorolásban és a bírálatban sem vettem részt, mivel az új területek telepítése minden időmet lekötötte, de olyan országosan ismert borászok, mint Takler András, Bősz Adrián, Vesztergombi Csaba és Kamocsay Ákos ültek a bizottságokban, vegyesen a helyi borászokkal együtt, a zsűri elnöke pedig Kállay Miklós professzor volt. A helyszín már állandó, a rádpusztai rendezvényház ad otthont a megmérettetésnek, ahol professzionális környezetben, kényelmesen és objektíven bírálhatnak a bizottságok. Vannak, akik szerint kevés lett a nagy aranyérem, de szerintem fontosabb a szigorúbb bírálat, amiből tanulhatunk és fejlődhetünk.

Furmint Photo
Furmint Photo

Remek érzés, hogy idén is összefogunk a vízi mentőkkel. Minden hajó kötelező tartozéka a mentőöv. Fontos, hogy biztonságban érezhessük magunkat a tavon, amiben a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata segít. Velük fogtunk össze, és a Mentőöv nevű rozénk megvásárlásával minden palack után 10 forintot nekik utalunk át. A családban is megtapasztaltuk már, hogy a Balatonon pillanatok alatt bajba lehet kerülni, emiatt a személyes érintettség miatt, valamint azért, mert fontosnak tartjuk, hogy visszaadjunk a minket körülvevő közösségnek, kerestük meg őket az együttműködés kapcsán. A vízi mentők komoly hálózatot tartanak fenn a parton, a strandokon, illetve gyors járású hajókkal a vízen is, baj esetén bármikor lehet őket hívni. Örülünk, ha segíthetjük a munkájukat a magunk módján, a borainkkal.

Bujdosó Feri


Megosztás:

Write a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.